Legablog

Már kapható az új IQ THERMAL Hőkamera, amellyel biztonságban tudhatod iskolád vagy céged!

2020.10.07 15:42
Már kapható az új IQ THERMAL Hőkamera, amellyel biztonságban tudhatod iskolád vagy céged!

Már kapható az új IQ THERMAL hőkamera, amellyel biztonságban tudhatja iskoláját vagy cégét!

Ki gondolta 1 évvel ezelőtt, hogy olyan helyzetben leszünk, hogy távolságot kell tartanunk másoktól?
Mindezt az egészségünk megóvásáért. Mit tehetünk?

Meg kell békélnünk a helyzettel és mindent megtenni azért, hogy lassítsuk a járvány lefolyását, megóvjuk az időseket, a családunkat és egymást, hogy az egészségügy kibírja a nyomást és természetesen mi is elkerüljük a betegséget.

Egy profi hőkamera kiváló védelmi eszközt jelent nemcsak az iskolák, de a cégek birtokában is, mert az esetlegesen beteg ember már nem jut be a közösségbe, ahol fertőzhet.

Nem kell küszködnie a homlokméréssel, 1,5 m-en belül kerülni a leolvasó emberrel, nem kell elsimítani frufrunkat a homlokunkról, mindössze a megfelelő távolságba állítod a hőkamerát és egyből leolvas.

Sajnos az iskolák esetében október 1-jétől biztosan felkészülhetünk a bosszúságra, hogy a tanulókat az iskolába bejutáshoz hőmérőzni fogják és nem kevés idő lesz ennek végrehajtása. Valószínűleg a cégek is szigorítani fognak.

Az érintésmentes hőkamerával percenként akár 60 mérés elvégezhető.
A beállított testhőmérséklet feletti értéknél a hőkamera hangjelzésre is képes, amennyiben összekötjük
egy laptoppal vagy asztali számítógéppel, TV-készülékkel vagy interaktív LCD-panellal.
Számítógép csatlakoztatása esetén a hőkamerához külső vezérlő szoftver is telepíthető.

Ha szeretne további részleteket megtudni erről a praktikus eszközről, akkor kattintson IDE!